Adója 1%-val támogassa kiemelten közhasznú alapítványunk tevékenységét a művészetoktatás területén!A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Adóbevalláskor kérjük, töltse ki az adóegyszázalék rendelkező nyilatkozatot és adó1%-át ajánlja alapítványunkon keresztül, kiemelten közhasznú feladat megvalósítására! Felajánlott ADÓ 1%-ból befolyt összeg nagy segítséget jelent művészetoktatás területén végzett tevékenységeink megvalósítására!
Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeggel tudjuk támogatni a művészetoktatásban részt venni szándékozókat, fejleszteni oktatási kínálatunkat.
Alapítványunk művészetoktatási tevékenységei közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
A szegedi székhelyű kiemelten közhasznú alapítvány az országban számtalan helyen élő 600 kisdiák számára biztosítja a magas színvonalú művészeti oktatásban való részvételt. A művészetoktatás területén kifejtett munkánk nem lenne sikeres az ÖN támogatása nélkül! Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát.
Ha támogatni szeretné a hatékony, sikeres, változatos művészetoktatást, akkor adó 1 %-val segítse tevékenységünket! Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Adója 1%-val támogassa kiemelten közhasznú alapítványunk munkáját az oktatásban, tehetséggondozásban!A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Adóbevalláskor kérjük, töltse ki az adóegyszázalék rendelkező nyilatkozatot és adó1%-át ajánlja alapítványunkon keresztül, kiemelten közhasznú feladat megvalósítására! Felajánlott ADÓ 1%-ból befolyt összeg nagy segítséget jelent oktatás, tehetséggondozás területén végzett tevékenységeink megvalósítására! Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeggel tudjuk támogatni a tehetségeket és családjukat, annál hatékonyabb munkánk, a tehetséggondozás, oktatás területén.
Alapítványunk tehetséggondozás, oktatás területén kifejtett munkája közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
A tehetséggondozás, oktatás területén kifejtett munkánk nem lenne sikeres az ÖN támogatása nélkül! Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát. Ha támogatni szeretné a tehetséggondozást, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást akkor adó 1 %-val segítse tevékenységünket!
Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Nyomtatható 1%-os nyomtatvány
Internet oldalunk
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!
A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Adóbevalláskor kérjük, töltse ki az adóegyszázalék rendelkező nyilatkozatot és adó1%-át ajánlja alapítványunkon keresztül, kiemelten közhasznú feladat megvalósítására!
Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeget tudunk fordítani az állatvédelem népszerűsítésére, a környezettudatos szemléletformálásra, annál hatékonyabb munkánk, az állatvédelem területén.
Alapítványunk állatvédelmet népszerűsítő, tudatosító tevékenységei közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát. Ha támogatni szeretné az állatvédelmet, akkor adó 1 % -val segítse tevékenységünket! Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!
Adója 1%-val támogassa kiemelten közhasznú alapítványunk logopédia területén végzett fejlesztő munkáját!A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Felajánlott ADÓ 1%-ból befolyt összeg nagy segítséget jelent logopédia területén végzett tevékenységeink megvalósítására! Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeggel tudjuk támogatni a logopédiai fejlesztésre szoruló gyermekeket, annál hatékonyabb munkánk, a logopédia területén.
Az alábbi területen végzünk fejlesztést:
1. Beszédfejlődési elmaradások
1. megkésett beszédfejlődés
2. akadályozott beszédfejlődés
2. Artikulációs zavarok
1. pöszeség
2. orrhangzósság
3. Beszédritmus zavarok
4. hadarás
5. dadogás
3. Centrális zavarok
1. dizartria
2. afázia
4. Parciális teljesítményzavarok
1. diszlexia
2. diszgráfia
3. diszkalkulia
5. Hangképzési zavarok
1. Diszfónia
A logopédia területén kifejtett munkánk nem lenne sikeres az ÖN támogatása nélkül!
Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát. Ha támogatni szeretné a logopédiát, akkor adó 1 %-val segítse tevékenységünket! Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Nyomtatható 1%-os nyomtatvány
Internet oldalunk
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!

Adóbevalláskor kérjük, töltse ki az adóegyszázalék rendelkező nyilatkozatot és adó1%-át ajánlja alapítványunkon keresztül, kiemelten közhasznú feladat megvalósítására! Felajánlott ADÓ 1%-ból befolyt összeg nagy segítséget jelent gyermekvédelem területén végzett tevékenységeink megvalósítására! Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeggel tudjuk támogatni a rászoruló gyermekeket, családjaikat, annál hatékonyabb munkánk, a gyermekvédelem területén.
Alapítványunk gyermekvédelmi tevékenységei közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát. Ha támogatni szeretné a gyermekvédelmet, akkor adó 1 %-val segítse tevékenységünket! Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!
Adója 1%-val támogassa kiemelten közhasznú alapítványunk diszfunkciók (DISZLEXIA, DISZGRÁFIA, DISZKALKULIA) fejlesztését elősegítő terápiák területén kifejtett munkáját!A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Adóbevalláskor kérjük, töltse ki az adóegyszázalék rendelkező nyilatkozatot és adó1%-át ajánlja alapítványunkon keresztül, kiemelten közhasznú feladat megvalósítására! Felajánlott ADÓ 1%-ból befolyt összeg nagy segítséget jelent diszfunkciók (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) fejlesztése területén végzett tevékenységeink megvalósítására!
Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeggel tudjuk támogatni a fejlesztésre szoruló gyermekeket, családjaikat, annál hatékonyabb munkánk, a diszfunkciók (DISZLEXIA, DISZGRÁFIA, DISZKALKULIA) fejlesztését elősegítő terápiák területén.
Alapítványunk diszfunkciós fejlesztő tevékenységei közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
A diszkalkulia számolási zavar, mely a tanulási zavar egyik típusa. A gyermek intelligenciaszintje alapján az elvárhatónál lényegesen alacsonyabb teljesítményt nyújt a matematika, illetve a számolás területén.
Jellemzője a különböző számtani műveletek, matematikai jelek, kifejezések, szabályok megértésének; a számjegy, számkép felismerésének, egyeztetésének, ábrázolásának, a számok sorrendiségének, számneveket szimbolizáló számjegyek azonosításának nehézsége jellemző, miközben más teljesítmények (pl.: olvasás, írás) jó színvonalúak. A diszkalkulia egyik lehetséges oka valószínűleg az érzékelés, észlelés folyamatának sérülésében keresendő, mely oka lehet a beszédközpont szervi vagy működéses sérülése. A sérülés bekövetkezhet a születés előtt, a szülés alatt vagy után is. További oka lehet az még örökletesség is.
Diszlexia, diszgráfia
Az olvasás és írás nehézségét diszlexiának nevezik. Diszlexiás az a gyermek, aki jó értelmi képességgel rendelkezik, azonban az általános iskolában a megszokott idő alatt és az ott szokásos gyakorlás mellett nem tanul meg olvasni. Az olvasás, az írás és a helyesírás zavarai (diszlexia, diszgráfa) szorosan összetartoznak. Az összetartozás alapja, hogy olyan képességek fejletlenségére vonatkoznak, amelyek az írott szókép felismeréséhez, a szókép elemei (betűk) közötti kapcsolatok (sorrendiség) percepciójához, illetve a szókép írott megjelenítéséhez szükségesek. Az írás zavarai nem az írás külalakjára, hanem a szótest felépítésére vonatkoznak. Oka lehet a beszédközpont szervi vagy működéses sérülése, mely elsősorban a látási, hallási ingerek felfogásának és azok kapcsolatainak zavarában jelentkezik. A sérülés bekövetkezhet a születés előtt, a szülés alatt vagy után is. Ennek oka lehet az anya terhesség alatti megbetegedése vagy veszélyeztetett terhesség, nehéz, elhúzódó vagy rohamos szülés, illetve szülés után hosszan tartó sárgaság, középfülgyulladás, agyhártyagyulladás. További oka lehet még az örökletesség is. A diszfunkciók (DISZLEXIA, DISZGRÁFIA, DISZKALKULIA) fejlesztését elősegítő terápiák területén kifejtett munkánk nem lenne sikeres az ÖN támogatása nélkül! Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát.
Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Nyomtatható 1%-os nyomtatvány
Internet oldalunk
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!
Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!

A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Adóbevalláskor kérjük, töltse ki az adóegyszázalék rendelkező nyilatkozatot és adó1%-át ajánlja alapítványunkon keresztül, kiemelten közhasznú feladat megvalósítására! Felajánlott ADÓ 1%-ból befolyt összeg nagy segítséget jelent sport területén végzett tevékenységeink megvalósítására!
Minél több adó egy % támogatást kap alapítványunk, annál nagyobb összeggel tudjuk támogatni a sportoló és sportolni vágyó gyermekeket, családjaikat, annál hatékonyabb munkánk, a sport területén.
Alapítványunk gyermekvédelmi tevékenységei közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
Adó 1%-nak felajánlása külön terhet, kiadást nem jelent Önnek, csupán arról van szó: meghatározhatja adóegyszázalékának sorsát. Ha támogatni szeretné a fiatal tehetségek sportját, akkor adó 1 %-val segítse tevékenységünket! Nyomtassa ki az alábbi rendelkező nyilatkozatot, helyezze adócsomagjába, (- nyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása esetén elektronikus űrlapként elektronikus úton továbbítsa- ) s adományozza adója 1 százalékát alapítványunknak, hogy segíthessünk!
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!
A Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány országosan támogatja, az egyéni képességeket kibontakoztató oktatást, tehetséggondozást, művészetoktatást, sportot. Elsődleges célja, hogy már a kisgyerekkorban megismertesse a fiatalokkal az állatvédelem és a természetvédelem fontosságát. A rászorulóknak gyógypedagógiai, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, logopédia fejlesztő foglalkozásokat, terápiákat szervez. A hátrányos-és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak számos segítséget, ösztöndíjat, szabadidős programokat, táborozásokat stb. biztosít.
Az 1%-hoz adószámunk: 18463749-1-06
Adó 1% és ÖN ESÉLYT AD!
Köszönjük támogatását, felajánlott adó 1%-át!



